rólunk írták
 |
Négy filmfesztivál is zajlik majd az év során a CinePécs égisze alatt: jön az elsőfilmesek nagy seregszemléje mellett májusban egy török, szeptemberben egy német filmhét is, és egy diákfilmes találkozó. |
 |
Április 23. és 24. között a XI. Diákfilmfesztivált rendezik meg, májusban, 13-a és 19-e között, az Európa Kulturális Fővárosa program Török Félhold elnevezésű rendezvénysorozatának keretében Török Filmhét, majd szeptember 2. és 7. között Német Filmhét várja a filmszakmát és a filmkedvelő közönséget… |
 |
A nagynevű cseh rendező, Jiři Menzel elvállalta a II. Cinepécs Nemzetközi Filmfesztivál zsűrielnöki feladatait… |
 |
A vetítések mellett tizenkét török filmes szakemberrel is találkozhatnak az érdeklődők, köztük Fatih Akinnal és Selim Evcivel, a Két világ rendezőjével.… |
 |
Lesz néhány újdonság is: a Filmmaratont például ezúttal már netes összeköttetéssel egyidőben Isztambulban és Essenben is megrendezik – mobillal, laptoppal kell öt szempont szerint egy nap alatt filmet csinálni… |
 |
A szervezők a Vizuális Nevezésért Alapítvány, Dél-dunántúli Regionális Filmalap Kulturális Nonprofit Kft. és a Pécsi Ifjúsági Központ, 2010-ben a határon túl élő fiatalok munkáit is szeretettel várják…. |
 |
A CinePécs – Pécsi Nemzetközi Filmünnep az évek óta sikeresen zajló Moveast – délkelet-európai elsőfilmesek fesztiváljának továbbfejlesztése…. |
 |
A korábban öt éven át Filmünnepként, majd Moveast Filmfesztiválként ismertté vált rendezvény másodszor valósul meg CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál néven, a Dél-Dunántúli Regionális Filmalap szervezésében. … |
 |
Jiři Menzel Oscar-díjas cseh rendező lesz a zsűri elnöke a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyet az Európa kulturális fővárosa programsorozathoz kapcsolódva október 4. és 10. között rendeznek. …. |
 |
a CinePécs fontos eleme a déli kulturális övezet eszméjének, kitekintést nyújt a balkáni filmvilágra, a résztvevők száma pedig folyamatosan növekszik. |
|