Posts Tagged “Nemzetközi Filmfesztivál”

Trieszti FilmfesztiválA II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál vendége lesz a Trieszti Nemzetközi Filmfesztivál. A nagy múltra visszatekintő fesztiválon a kezdetek óta részt vesz szakmai szervezőként Pintér Judit, a Duna Televízió, a Filmvilág és jelenleg a CinePécs munkatársa. Trieszt és a filmfesztivál iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk a kolléganő írását, amelyet több részletben közlünk itt a honlapon. II. rész.

A Nyugat és Kelet közötti szimbolikus hidat verő „határváros” nem volt hajlandó feladni az 1989-ben még oly nagy reményekkel létrehozott fesztivál alapelveit „eszmék, művek és emberek szabad áramlásáról”. Az Alpok-Adria Közösség országainak külügy- és oktatási miniszterei jelenlétében Film – határok nélkül címmel rendezett első konferencián még számos nemzetközi intézmény és több nyugati kormány támogatásával, optimista tervek születtek az együttműködés lehetőségéről, egy Közép-európai Filmközpont létrehozásáról (filmiskola, filmvásár, archívum, könyvtár, a nemzeti sajátosságok megőrzésére figyelő koprodukciók, EU-s pénzek a forgalmazásra, feliratozásra, szinkronra, kooperáció a televíziók között, home videók kiadása). Mivel a nemzetközi szervezőbizottság tagjaként a fesztivál kezdete óta nyomon követhettem az eseményeket, hamar feltűnt, hogy eleinte mintha a létező szocializmus összeomlását saját győzelmükként ünneplő nyugatiak örültek volna jobban a kelet-nyugati párbeszéd fellendülésének. A keletiek közül többen azt hajtogatták, hogy amikor végre megszűnik a kényszerű együttműködés, nem szívesen társulnak önként a „baráti országokkal”. Egyedül szerettek volna érvényesülni. Az összetartozás – mint láttuk, egyébként sem túl mély meggyőződéssel hangoztatott – gondolatát nemsokára az önállóságot követelő kis népek közötti gyűlölködés és Nyugat-Európa erősödő elzárkózása váltotta fel. Az olasz belpolitikai viharok tovább súlyosbították a rokonszenves kezdeményezés helyzetét. Noha a nagyszabású tervek meghiúsulása után a fesztivál kikerült a nemzetközi politika érdeklődésének középpontjából, az ügy fontosságában hívő, fáradhatatlan szervezők máig életben tartották a rendezvényt.

Érdemes továbbolvasni… »

Címkék:, , , ,

Comments Nincs hozzászólás »

Trieszti FilmfesztiválA II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál vendége lesz a Trieszti Nemzetközi Filmfesztivál. A nagy múltra visszatekintő fesztiválon a kezdetek óta részt vesz szakmai szervezőként Pintér Judit, a Duna Televízió, a Filmvilág és jelenleg a CinePécs munkatársa. Trieszt és a filmfesztivál iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk a kolléganő írását, amelyet több részletben közlünk itt a honlapon.

A Trieszti (korábban Alpok-Adria) Filmfesztivál 2009. január 15–22. között ünnepelte a 20. születésnapját. A kilencvenes évek végén azért változtattak nevet, mert a fesztivál lassan túlnőtt a kezdetben vizsgált térségen. A főleg lelkes fiatalokból álló stáb (amelynek időközben több tagja a velencei, locarnói, torinói fesztivál munkatársa is lett) az állandó anyagi nehézségekkel dacolva, mind tudatosabb, következetesebb választásokkal építette föl a mai, jóval nagyobb, immár Kazahsztántól Törökországig sok-sok országot befogadó mustrát. Ismereteik bővülésével párhuzamosan meggyőződésük is erősödött abban, hogy történetek és tehetségek olyan gazdag tárházára bukkantak, amelyet legalább a fesztivál évről évre népesebb, értőbb és ma már több nemzedék képviselőiből álló közönségével érdemes megismertetniük.

Érdemes továbbolvasni… »

Címkék:, , , ,

Comments 2 hozzászólás »

CinePécs - XI Diakfilmfesztivál - kameraÁprilis 24-én este kiderült, hogy ki kapja a CinePécs-XI. Pécsi Nemzetközi Diákfilmfesztivál nyertes filmjeinek szánt díjakat.

Az április 23-án kezdődő fesztiválon a két nap alatt 45 filmet tekinthettek meg az érdeklődők, amiket általános és középiskolások készítettek.

Az Ifjúsági Ház színháztermében tartott díjátadón a fesztivált támogató szervezetek képviselői és a zsűri tagjai voltak jelen és adták át az ifjú filmkészítőknek a megérdemelt nyereményeket. A zárszó Odrobina Tamást, a zsűri elnökét illette meg, aki a fesztivál kezdete óta minden évben jelen van és értékel.

A zsűri tagjai 2010-ben Zalán Vince filmkritikus, Pálfi György filmrendező és Rumann Gábor amatőr filmes voltak. Odrobina általános tapasztalatként azt emelte ki, a négy kategóriában díjazott filmekről azt állapította meg, hogy a világot nagyon jól követik ezek a munkák, mind vizuális, mind témaválasztás szintjén. Azokat a filmeket díjazták, amelyek képi és történeti logikájukat, valamint a filmes eszközök használatát illetően egységes alkotások voltak.

Érdemes továbbolvasni… »

Címkék:, , , ,

Comments Nincs hozzászólás »

PEN 2010 logóÁprilis 23-24-én az érdeklődők találkozhatnak a CinePéccsel a Bőrgyárban.

A Pécsi Egyetemi Napok (PEN) utolsó két napján kollégáink szívesen nyújtanak tájékoztatást az eljövendő négy CinePécs programról.

A PEN alatt zajlik a CinePécs XI. Diákfilmfesztivál, májusban a CinePécs Török Filmhét, szeptemberben a CinePécs Német Filmhét és végül októberben a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál.

Aki megáll a CinePécs sátránál, megnézheti a Diákfilmfesztivál győztes filmjét, és részletes információkat szerezhet a 2010-es év filmes eseményeiről.

Két koncert között keresd a galambot!

Címkék:, , , , , , ,

Comments Nincs hozzászólás »