Szerzők szerinti bejegyzések
Szerző: Major Zoltán | Kategória: CinePécs Filmfesztivál, tags: 2010, Bodonyi Dezső, CinePécs, Essen, Filmmaraton, Hódi Jenő, Isztambul, Karl Bardosh, Kindl Gábor, Klingl László, Kulenc, Még 1 tánc, nyertesek, Párbaj, pécs, Pécs-Pitch, Testrablók 2
A II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztiválhoz kapcsolódóan az idén megrendezésre került a 2. CinePécs Filmmaraton. Ezúttal a játék az interneten keresztül meghirdetésre került Pécs mellett, Essenben és Isztambulban. A résztvevőknek 2 perces filmeket kellett elkészíteni, beépítve azokat a pontokat, melyeket a start idején tudtak meg. Ezek témája, a kulturális értékek megőrzése és megjelenítése volt. Harmadikként a CinePécs Fesztivál Központjában szombaton tartott eseményt kellett megörökíteni, melyben Jíri Menzel a CinePécs játékfilm kategória zsűrijének elnöke valamint Prof. Karl Bardosh a New York Egyetem Film-és Televíziós Tanszékének művésztanára a hagyományos filmgyártásról és annak a digitális technikával történő kapcsolatáról beszélgetett. Mivel a játék nemzetközi, ezért az indulóknak a két perces filmekben szereplő dialógusokat angol nyelven feliratozniuk kellett.
A stábokat a szombati forgatás után egy munkával teli éjszaka várta, mivel az elkészült filmeket vasárnap 10 óráig fel kellett tölteniük a daazo.com oldalra. A beérkezett 17 filmet Pécsen Prof. Karl Bardosh, Hódi Jenő filmproducer és Klingl László a Pécsi Tudományegyetem tanára értékelte.
Külön érdekessége volt az idei szemlének, hogy a zsűri munkájába bekapcsolódott, élőben az interneten a negyedik zsűritag, Bodonyi Dezső Sydneyből.
A zsűri a beérkezett filmek közül ötöt emelt ki. Dicséretben részesítette a GVDK alkotócsoport NUNE AND A HALF / KULENC alkotását valamint Friends: MÉG 1 TÁNC című filmjét. Észak büszke fiai „PÁRBAJ” című filmje a harmadik, míg Dead Candy Films TESTRABLÓK 2 című alkotása a második lett. A 2.CinePécs Filmmaraton győztese 2010-ben az orosházi filmesek alkotta Csányi Angyalai alkotócsoport, a győztes film a PÉCS – PITCH.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Hozzászólások kikapcsolva
Már csak pár óra és kiderül, kik kapják a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál értékes díjait. A 18 órakor kezdődő díjátadó záróünnepség után természetesen zárófilm is lesz, Aleksandru Solomon Kapitalizmus – A mi titkos receptünk című nagyon is aktuális alkotása 19 órától.
A vetítés után se menjen senki haza, hiszen a fesztivál egy zenei kavalkáddal szeretné megköszönni a közönségnek egész heti kitartó figyelmét. A filmzenék rajongói két helyszínen is élvezhetik kedvenc dallamaikat: zongorakísérettel vagy pedig saját világukba elmerülve: múltidézőként vetítünk némafilmeket, amihez a piano hangjai illenek, a silent discoban pedig mindenki saját maga fedezheti fel és élvezheti a jobbnál jobb filmzenéket. A No More Blues energikus rock n’ rollja pedig biztosan mindenkit táncra fog perdíteni. Természetesen eszem-iszomról is gondoskodunk, ne aggódjon a kedves néző. Hogy mindezt hol? Az Alagútban az Urániában…
A képzavar szándékos, a CinePécs az Uránia elé hozza az Alagutat. Várunk mindenkit szeretettel, a program ingyenes!
Hozzászólások kikapcsolva
A II. CinePécs utolsó előtti napján megjelent Pécs első filmes folyóirata, Virage címmel. Off-nak tűnhet a hír, de mégsem az. Szeretnénk, ha ezzel a kiadvánnyal a pécsi filmes életnek fóruma lenne: múltnak, jelennek, jövőnek. Az újság a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának támogatásával létrejött lap, mely egy baráti-szakmai táraság szellemi termékeit tartalmazza. Az alábbiakban az újság ajánlóját olvashatják a kedves honlaplátogatók. Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
4 hozzászólás »
A 2010-es CinePécs Café utolsó felvonására kerül sor október 9-én, most a délutáni tea időpontjában, 5 órakor. A Filmmaraton visszatérő zsűrielnöke, Prof. Karl Bardosh fogja beavatni az érdeklődőket a digitális és a hagyományos filmkészítés kapcsolatairól, lehetőségeiről. Bardosh beszélgetőtársa Jirí Menzel, Szabó G. László, és Hódi Jenő. Az apropó: ezen a napon rajtol el az idei Filmmaraton, sok érdeklődő, lelkes „amatőrfilmessel”.
Hozzászólások kikapcsolva
A CinePécs Café október 7-i vendégei: Kántor László, az október 6-án a CinePécs versenyprogramjában bemutatott bolgár-magyar-macedón-svéd-angol koprodukcióban készült Londoni küldetés producere és Vitézy László, az Íme, a szocializmus! blokk főszervezője válaszol az újságírók és érdeklődők kérdéseire.
Hozzászólások kikapcsolva
Kedves Fesztivállátogatók! Október 6-án délután 5-kor az Anatólia elfeledett dalai helyett a Tüke Fenomén című filmet vetítjük. Minden titokra fény derül.


Hozzászólások kikapcsolva
A nagyon jól sikerült első CinePécs Caféban Jiří Menzel várta az újságírók kérdéseit.
Október 6-án a kávézóban 11 órától Kocsis Ágnes, az október 5-én este a fesztivál versenyprogjamában bemutatott Pál Adrienn rendezője fogadja az újságírókat és minden érdeklődőt.
12 órától pedig Annamaria Percavassi, a Trieszti Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója fog válaszolni minden kérdésre.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Hozzászólások kikapcsolva
A CinePécs Café a fesztivál új kezdeményezése, célja, hogy az adott napon a zsűritag, rendező, producer fogadja a sajtó kérdéseit.
Jiří Menzel, a II. CinePécs játékfilmes zsűrijének elnöke nyitja ezt a sort, 2010. október 5-én, kedden, 11 órakor szeretettel várunk minden érdeklődőt a Civil Közösségek Házában.
Holnap, október 6-án, Annamaria Percavassi, a Trieszti Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója fog együtt kávézni az újságírókkal.
Hozzászólások kikapcsolva
|