Török-magyar produceri találkozó Isztambulban
Szerző: Major Zoltán | Kategória: Nincs kategorizálva, tags: Elek András, Filmiroda, Isztambul, Kántor László, Keresnyei János, KMH Film, magyar, Mehmet Altioklar, MMKA, Nedeczky Dóra, Okan Yüce, Oláh Katalin, producer, produceri, Szekeres Dénes, Szomjas György, találkozó, Tivoli Filmproductions, törökAz isztambuli Magyar Filmhét kettős céllal került megrendezésre a Dél-Dunántúli Filmalap és a Türsav által. Büszkén mutatta be a magyar film utóbbi éveiben készült alkotásokat, azonban a szervezők a múlt prezentálása mellett nagyon nagy hangsúlyt fektettek a jövőre és a benne rejlő lehetőségekre is. Ezért Isztambulban 2010. szeptember 14-én sor került a második török-magyar produceri találkozóra a szakma jeles képviselőinek részvételével, amelynek első felvonását az érdeklődő idén májusban, Pécsett követhette figyelemmel. A megbeszélésen elsőként mindkét fél bemutatta saját iparát, kezdve a magyar féllel. Oláh Katalin, az MMKA sajtófőnöke rövid összefoglalót adott a szervezet szabályait és céljait. Kiemelte, az MMKA támogatások tekintetében az új magyar filmes generációt és a a koprodukciókat részesíti előnyben. Szomjas György, a Magyar Filmművészek Szövetségének főtitkára röviden bemutatta a szervezetet, Elek András, a Magyar Filmiroda gyártás-ellenőrzési osztályvezető a török partnereknek a 2004-ben életbe lépett filmtörvény pályázatokra, koprodukciókra vonatkozó megszabásait és előnyeit ismertette, kiemelten a külföldi produkciók számára visszaigényelhető 20 %-os adóvisszatérítést. Keresnyei János, a Dél-Dunántúli Filmalap ügyvezető igazgatója a filmalapokban és a kreatív klaszterekben rejlő lehetőségeket ecsetelte, külön kiemelve a Pécsett működő filmalap eddigi eredményeit és jövőbeli terveit.
Keresnyei beszámolója után Mehmet Altioklar producer meggyőző számokkal bizonyította, hogy a török filmipar határozottan fejlődik, és több éve letaszította a trónjáról az amerikai filmet. 2008-ban a 10 legnagyobb bevételt hozó film között csak egyetlen amerikai film volt, az iparág összbevétele ebben az évben 234 millió euróra rúgott! Televíziós téren is egyeduralkodó a török ipar, jelenleg 200 török gyártású sorozat készül (ezek nagy része szappanopera)! A találkozón a török kormány képviseletében részt vett Okan Yüce, a Kulturális Minisztérium szerzői jogdíjakkal és filmmel foglalkozó szakosztályának vezetője.
Ezután következtek a mozgóképek és rövid bemutatkozások: Nedeczky Dóra, a KMH Film képviseletében bemutatta az elmúlt évek fiatal tehetségeit támogató és legsikeresebb filmjeit készítő stúdió néhány alkotását: A nyomozó, Team Building, Czukor Show, Pál Adrienn és beszélt a már előkészítés alatt álló projektekről, amelyek elkészülte érdekében szeretne a stúdió koprodukciós partnereket bevonni. Szekeres Dénes, a Tivoli Filmproductions ügyvezető igazgatója a stúdió által készített filmekből és reklámokból mutatott be egy montázst, felhívta a figyelmet fejlett post-produkciós eszközparkjukra és felajánlotta, hogy a magyar filmtörvény által biztosított 20 % adóvisszatérítésen kívül ő további 20 %-os kedvezményt ajánl fel azoknak, akik a Tivolival szeretnének közösen dolgozni.
A találkozót a Kántor László, az Új Budapest Filmstúdió producere, ügyvezetője és tulajdonosa, valamint Serkan Acar által előadott esettanulmány zárta, amelyen a legújabb magyar-török-holland-ír koprodukcióban készült Török Ferenc film, az Isztambul produceri munkálatainak nehézségeibe, érdekességeibe avatták be a hallgatóságot. A produceri összejövetel közvetlen sikerének könyvelhető el, hogy több produceri iroda képviselői a helyszínen előkészítő tárgyalásokat kezdeményeztek.



















Bejegyzések (RSS)