A II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál vendége lesz a Trieszti Nemzetközi Filmfesztivál. A nagy múltra visszatekintő fesztiválon a kezdetek óta részt vesz szakmai szervezőként Pintér Judit, a Duna Televízió, a Filmvilág és jelenleg a CinePécs munkatársa. Trieszt és a filmfesztivál iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk a kolléganő írását, amelyet több részletben közlünk itt a honlapon. II. rész.

A Nyugat és Kelet közötti szimbolikus hidat verő „határváros” nem volt hajlandó feladni az 1989-ben még oly nagy reményekkel létrehozott fesztivál alapelveit „eszmék, művek és emberek szabad áramlásáról”. Az Alpok-Adria Közösség országainak külügy- és oktatási miniszterei jelenlétében Film – határok nélkül címmel rendezett első konferencián még számos nemzetközi intézmény és több nyugati kormány támogatásával, optimista tervek születtek az együttműködés lehetőségéről, egy Közép-európai Filmközpont létrehozásáról (filmiskola, filmvásár, archívum, könyvtár, a nemzeti sajátosságok megőrzésére figyelő koprodukciók, EU-s pénzek a forgalmazásra, feliratozásra, szinkronra, kooperáció a televíziók között, home videók kiadása). Mivel a nemzetközi szervezőbizottság tagjaként a fesztivál kezdete óta nyomon követhettem az eseményeket, hamar feltűnt, hogy eleinte mintha a létező szocializmus összeomlását saját győzelmükként ünneplő nyugatiak örültek volna jobban a kelet-nyugati párbeszéd fellendülésének. A keletiek közül többen azt hajtogatták, hogy amikor végre megszűnik a kényszerű együttműködés, nem szívesen társulnak önként a „baráti országokkal”. Egyedül szerettek volna érvényesülni. Az összetartozás – mint láttuk, egyébként sem túl mély meggyőződéssel hangoztatott – gondolatát nemsokára az önállóságot követelő kis népek közötti gyűlölködés és Nyugat-Európa erősödő elzárkózása váltotta fel. Az olasz belpolitikai viharok tovább súlyosbították a rokonszenves kezdeményezés helyzetét. Noha a nagyszabású tervek meghiúsulása után a fesztivál kikerült a nemzetközi politika érdeklődésének középpontjából, az ügy fontosságában hívő, fáradhatatlan szervezők máig életben tartották a rendezvényt.

Az 1991 decemberében szervezett Identitás és határok című konferencia és vetítés-sorozat idején már dúlt a balkáni polgárháború. Az előadók annak a paradoxonnak a vizsgálatára tettek kísérletet (elsősorban a térség filmművészetének történetéből vett példákra támaszkodva), honnan erednek a nacionalizmus nem várt erejű és az egyidejű integrációs törekvésekkel épp ellentétes feléledésének a gyökerei. Mert a szocializmus alatt az emberekre erőszakolt egység, egymás iránti tolerancia helyébe a rendszer összeomlását követően az évtizedekig elfojtott vágy lépett, hogy ha erőszak árán is, de végre szabadon dönthessenek a sorsukról. A régi falak leomlása után újak körvonalazódtak. A filmek érzékeny szeizmográfjai voltak ezeknek a bonyolult folyamatoknak. 1993-tól felerősödött a csalódás, a vasfüggönnyel együtt lassan az illúziók is eltűntek. A Bábeli filmvászon című konferencián a filmesek már a minden országban jól ismert gondokat sorolták: a szabadsággal nem igazán tudnak élni; a metaforikus nyelv már nem használható, újat pedig nehéz kidolgozni; a közönség egyre távolodik a hazai filmektől. A politikai cenzúrát felváltotta a piac olykor azért még veszélyesebb cenzúrája, mert az igényeihez alkalmazkodó filmgyártások elveszíthetik a nemzeti sajátosságaikat. Közben a Nyugat viszonya is megváltozott a kelet-európai filmekhez, amelyek iránt elsősorban ellenzékiségük, s nem pedig az új társadalmi problémák felvetése miatt érdeklődtek. Ráadásul növekvő aggodalommal figyelték a keleti és a harmadik világbeli legális és illegális bevándorlók tömegeit. Kelet-Európa kiment a divatból. A Trieszti Fesztivál ezért egyre megbecsültebb bemutatkozási lehetőséggé vált számukra. A nemzetközileg ismertebb filmművészetek (cseh, lengyel, magyar) szisztematikus feldolgozása mellett sok „fehér foltot” is felfedeztek (hogy csak a legizgalmasabbak közül idézzek fel néhányat: türkmén, tadzsik, kazah, kirgiz, üzbég, albán, bolgár, román, ukrán válogatás). A nagy rendezőegyéniségek, többek között Jan Němec, Juraj Jakubisko, Jerzy Kawalerowicz, Gyöngyössy Imre, Gothár Péter, Forgács Péter vagy 2008-ban Gaál István életművének retrospektív vetítést (és igényes kiadványokat) szenteltek. A tematikus rendezvények – mint az alábbi, korántsem teljes felsorolásból kiderül – általában a legaktuálisabb problémákat vették górcső alá. Az említett Film – határok nélkül, Identitás és határok, Bábeli filmvászon tematikákon kívül a Nyílt tér Szarajevónak, a Médea: megtagadott gyermekek, háborús anyák vagy a Meghasonlott lelkek: Izraelbe emigrált szovjet és Németországban élő török rendezők filmjei című rendezvény szolgált a legtöbb tanulsággal. Akadt azért néhány könnyebb, köztük két magyar vonatkozású téma is: Paprika – magyar és olasz filmes kapcsolatok a két világháború között; Foci és hatalom a magyar filmekben. De a szervezők nem feledkeztek el a közelmúlt fontos kelet-európai történelmi eseményeiről (magyar ‘56, csehszlovák ‘68, lengyel ’80), ahogy a jelen legégetőbb problémáiról, fenyegetéseiről sem (Haider, neonácik, Csernobil máig ható következményei, idegengyűlölet, antiszemitizmus).

A bejegyzés 2010. július 25. vasárnap - 13:22-kor történt. Kategória: CinePécs Filmfesztivál. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Hozzászólás,vagy visszajelzés a honlapról