Sajtótájékoztató 2010. április 16. – CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál
Szerző: Csikós Magdolna | Kategória: CinePécs Filmfesztivál, Német filmnapok, Török filmhét, XI. Diákfilmfesztivál Pécs, tags: Andrei Gruzsnicki, CinePécs, CinePécs Filmfesztivál, Diákfilmfesztivál Pécs, Filmalap, Filmalap Pécs, Igor Koršič, Jiří Menzel, Német filmnapok, Török filmhét
Az idei évben, 2010-ben, október 4. és 10. között ad otthont a II.CinePécs Nemzetközi Filmfesztiválnak Pécs. Második alkalommal valósul meg a Dél-Dunántúli Regionális Filmalap szervezésében, CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál néven. Ebben az évben is – részben a Duna Televízió szakmai stábjának válogatásában – első filmes alkotók munkáit vetítik majd a pécsi mozik, amik kivétel nélkül Közép-Kelet Európából érkeznek hozzánk. A filmeket, a korábbi hagyományokat követve, rangos nemzetközi zsűri bírálja el, melynek elnökének Jiří Menzelt kértük fel, aki elfogadta meghívásunkat. A zsűri tagjai között tudhatjuk továbbá Igor Koršič szlovén filmrendezőt és filmszínészt, valamint Andrei Gruzsnickit, a tavalyi CinePécs filmfesztivál nyertes alkotásának rendezőjét is.
A filmfesztivál elsődleges célja – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is a közép- és délkelet-európai ? horvát, szerb, szlovák, cseh, lengyel, bolgár, osztrák, bosnyák, ukrán, török, görög, román ? első filmes alkotók bemutatása és megismertetése a közönséggel és természetesen a szakmával, ezzel is segítve őket a következő filmjük elkészítésében. Emellett a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztiválon idén megjelenik a Közel-Kelet és India is.
A fesztivál szakmai rendezvényein 2010-ben bemutatjuk a film- és audiovizuális ipar gazdaságfejlesztő erejét, az euro-regionális, határokon átívelő összefogás lehetőségeit és irányait, részt veszünk a filmszakma kiútkeresésében, amelynek egyik iránya biztosan a vidéki filmipar fejlesztése lesz a jövőben.
A fesztivál szervezője a pécsi és regionális kulturális szervezeteket magába foglaló KIKK Egyesület, illetve Kulturális Ipari Klaszter és lebonyolítója a Dél-Dunántúli Filmalap Nonprofit Kft.
2008. májusában Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata megalapította a Dél-dunántúli Filmalapot, amelynek feladatait a regionális tevékenységet ellátó közhasznú szervezethez, a Kulturális Innovációs Kompetencia Központ Egyesülethez rendelte.
A szervezet elnöke Keresnyei János, aki a Filmalap képviselője a regionális filmalapok európai szervezetében, a Cine Regioban is.
2009 nyarán a KIKK egyesület megalapította a Dél-Dunántúli Filmalap Kulturális Nonprofit Kft-t, amely a Filmalap tevékenységének gesztora.
A Dél-Dunántúli Regionális Filmalap, s így a Dél-Dunántúli Filmalap Kulturális Nonprofit Kft. célja, a vidéki, audiovizuális területhez kapcsolódó, kulturális ipari termelés kialakítása, továbbá az ágazatra épülő vidéki kis ? és középvállalkozások működéséhez, fennmaradásához, fejlődéséhez szükséges gazdasági és kulturális környezet biztosítása. Mindemellett kiemelten fontos az audiovizuális területen történő képzés és az ágazathoz kapcsolódó ? s ezzel a régió gazdaságát is erősítő ? foglalkoztatási lehetőségek erősítése.
A tavalyi CinePécs Filmfesztiválon a Kulturális Ipari Klaszter hét cége működött együtt sikeresen s így lesz ez az idei évben is. Az együttműködés jelentősége a gazdasági területen is megmutatkozik, hiszen a fesztivál munkát teremt a vállalkozások számára s a helyi vállalkozások bevonásával a helyi, a régiós gazdaság, munkahelyteremtési lehetőség erősödik.
A tavalyi évben közel 100 embernek adott munkát a fesztivál, köztük egyetemistáknak is. Közel kétszáz magyar és közel 50 külföldi vendégünk volt, akik együttesen 400 vendégéjszakát töltöttek a városban. Tizenöt országból 57 játékfilm és 20 dokumentumfilmet vetítettek , melyek között 9 magyar játékfilm volt.
Ezek az adatok meghatározóak az idei évre is, hiszen legalább ennyi, de inkább a tavalyinál több filmet szeretnének bemutatni, filmes szakembert vendégül látni és lehetőségeinkhez képest minél több munkalehetőséget biztosítani a vállalkozásoknak.
Minderre jók az esélyek, hiszen az októberi Nemzetközi Filmfesztivál mellett az idei évben a CinePécs égisze alatt három további kisebb fesztivált szervezünk.
Április 23 – 24 – ig a CinePécs XI. Pécsi Diákfilmfesztiválra kerül sor.
A mozgóképes pályázat hagyományos célközönsége az általános- és középiskolás korosztály. Az elmúlt évekhez képest újdonság a DVD-borító, filmplakát és képregény készítés kategória is, azonban a hagyományokhoz híven továbbra is megmarad a kisjátékfilm és az animációs kategória. Diákfilm fesztivál alkotói olyan fiatalok, akik a kor vizuális intelligenciáját örökölve, tehetséggel fognak az alkotások elkészítéséhez. A 2010-es év a fesztivál történetében az első olyan alkalom, amikor a határon túli magyar nyelvű filmkészítő diákok is nevezhettek a versenyre.
Május 13. és 19. között, a ?Török Félhold Hete? elnevezésű EKF program idején rendezzük meg a török filmszakma legfrissebb alkotásait felvonultató filmhetet. A II. CinePécs ? Török filmhét filmvetítései alkalmával az alkotókkal is lehet beszélgetni, megismerhetjük azt a gondolkodást, mely Európa és Ázsia határán, a kultúrák keveredésének és ütközésének pontjában uralkodik és számunkra is tanulságos lehet az az évezredes bölcsesség mely a török alkotásokból sugárzik.
Szeptember 2 ? 9 ? ig a II. CinePécs ? Német filmhétre kerül sor, melyen a Rurh-vidék rohamosan fejlődő filmiparát mutatjuk be. A filmhét remek alkotásai példát mutathatnak nemcsak a nézőknek, hanem a hazai filmalkotóknak is arra, miként változhat meg egy vidék csupán az emberi szemléletváltás erejével, valamint egy térség filmiparának fejlődésével.
Az ESSEN 2010 kulturális főváros filmszakmai vezetése viszonossági alapon már kinyilvánította szándékát egy Magyar Filmhét megszervezésére az Oberhauseni fesztivál előtti időszakban. A filmhét rendezésében és lebonyolításában fő partnerünk a Pécsi Tudományegyetem Film tanszéke.
Fesztiválprogramjainkhoz természetesen számos kísérőrendezvény is társul majd, melyek összeállítása során a szakmai közönségnek valamint a kultúrát kedvelő pécsiek minden korosztályának egyaránt igyekszünk megfelelni.
Az idei évben kiemelt figyelmet fordítunk a pécsi filmfesztivál megismertetésére, megszerettetésére, a fesztivál hagyományainak kialakítására és minden filmet szerető, film iránt érdeklődő megszólítására.
Ennek érdekében idén első alkalommal jelenünk meg infosátorral a Pécsi Egyetemi Napokon, illetve más zenei és kulturális fesztiválokon.
A helybelieken kívül számítunk a régióban és az ország más tájain élőkre, éppúgy, mint a külföldiekre.
Szakmai közönség tekintetében más hazai és külföldi filmes szervezetek, filmalapok képviselőire, együttműködő partnereinkre is számítunk.
Erre az évre megújult fesztiválhonlapunk is, a www.cinepecs.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetőek a fesztiválesemények, hírekkel és aktuális információkkal szolgálunk minden érdeklődő és természetesen a sajtó képviselői számára is.
Minden fesztiválunk eseményeihez kapcsolódóan sajtótájékoztatókkal, friss hírekkel, illetve interjúlehetőségekkel állunk a sajtómunkatársak rendelkezésére.
További információk, interjúegyeztetések, fotók és sajtóanyagok kérhetők az alábbi elérhetőségen:
kommunikacio (kukac) cinepecs (pont) hu



















Bejegyzések (RSS)
Kedves Szervezők jó lenne a kulturális főváros programját egyeztetni az október filmfesztiváléval, ne egy időben legyenek a filmvetítések, széthúzni.
Kellene egy olcsó, de jól szerkesztett filmfesztivál katalógus ami elkészül a fesztivál előtt.
Sajtótájékoztató is gyakrabban kellene.
üdv.
ZABOS
Kedves István!
Köszönjük észrevételét és segítő, jószándékú hozzászólását!
Igyekszünk összehangolni a programokat, hogy mindenki minden programunkon részt tudjon venni, amelyen szeretne, illetve ismétlővetítéseink is lesznek.
Programfüzetünk is készül emellett a hamarosan honlapunkon is elérhető lesz minden program és vetítési időpont, valamint információk a filmekről és vendégeinkről.
Sajtótájékoztatónk is lesz, a fesztivál előtt három is, melyek időpontja és helyszíne szintén megtalálható lesz honlapunkon.
Üdvözlettel:
Csikós Magdolna
kommunikációs vezető